Finom ételek és italok, szuper hangulatú és építő jellegű beszélgetések, networking, jóga és feltöltődés. Jól hangzik?
01
Elsősorban Nőknek szóló programokat szervezek olyan témákban, amiket nagyon szeretek, vagy kifejezetten foglalkoztat.
02
Az online világban a személyes kapcsolatépítés és egy összetartó közösség iszonyatosan nagy kincs. Célom, hogy ilyet építsek.
03
Tudatos vállalkozás, tudatos életmód, fenntartható divat, gardróbvásárok. Jelenleg ezeket a témákat élem igazán.
Már 10 éve online marketinggel foglalkozom. Egészen az ügynökségektől kezdve a szabadúszói életig, láttam már sok mindent. Kevés olyan dolgot tudnál említeni a digitális marketingen belül, amivel ne találkoztam volna. Emellett több iparágba, vállalkozásba beleláttam.
Most tartok ott, hogy végre ennek az ötletnek teret és keretet adjak – azokkal a dolgokkal szeretnék foglalkozni, ami közel áll hozzám, nagyon szeretek, vagy éppen iszonyúan foglalkoztat.
Ezért jött létre a LilyVibe: olyan programok, események, ahol egy adott témát bontunk ki vállalkozással, marketinggel kapcsolatban, ahol meg is tudjuk beszélni, ötletelünk, eszmét cserélünk, és még a saját vállalkozásodon, projekteden is tudsz dolgozni.
Az egyéni vállalkozás egyik hátulütője, hogy keveset lehet kapcsolódni, beszélgetni. Ezért is foglalkoztat annyira, hogy épp ahol élek, tudjak egy erős, női közösséget létrehozni. Érdekel? Akkor várlak szeretettel!
Kérdésed van? Írj ide: hello@lilyvibe.hu.
Motiváló Nők, tudatosságról szóló előadások, és olyan hangulat, amiről még napokig beszélni fog. Az a célom, hogy olyan közösséget építsek, ahol nem irigykedünk a másikra, hanem segítünk, ahogy és amiben tudunk, és végre összetartunk, nem széthúzunk.
01
Töltsd ki a jelentkezési űrlapot. Amint minden a helyére kerül, megírom neked emailben.
02
Ha kérdésed van, nem érkezik email, jelezd felém üzenetben, emailben, Facebook-on. A foglalásodat 5.000 Ft előleggel biztosítod.
03
A rendezvény előtt kapsz egy megerősítő emailt, hogy biztosan gyere, várunk és ne felejtsd el az eseményt.
© 2025 LILYVIBE Minden jog fenntartva.