Volt már olyan pillanatod, amikor pontosan tudtad, mit akarsz — aztán valaki csak rád nézett, és hirtelen tovatűnt az egész? Ez nem gyengeség. Ez évtizedek munkája. De le lehet szokni róla.
Mel Robbins azt mondja: „Hagyd rájuk.” Ez az ő legújabb elméletének a lényege — a Let Them Theory. Hagyd, hogy az emberek azt gondolják, amit gondolnak. Hagyd, hogy ítélkezzenek. Hagyd, hogy elmenjenek. Hagyd, hogy visszajöjjenek — vagy ne jöjjenek. A te feladatod nem az, hogy mindenki véleményét kezelni tudd. A te feladatod az, hogy élj.
Ismerősen hangzik? Persze. Hiszen azt hittük, ezt már tudjuk. Aztán jön egy baráti megjegyzés, egy anyai félmondat, egy kolléga tekintete — és máris ott vagyunk, ahol mindig: megmagyarázzuk magunkat. Bocsánatot kérünk azért, akik vagyunk.
A megfelelési kényszer nem természetes — tanult
Gyerekként arra kondicionáltak minket, hogy az elfogadás = biztonság. Ha jól viselkedünk, nem maradunk egyedül. Ha megfelelünk az elvárásoknak, szeretnek minket. Ez egykor túlélési stratégia volt. Felnőttként azonban börtönné vált.
Nőként ráadásul duplán kapunk belőle. A „jó lány”, az „alkalmazkodó feleség”, aki „nem panaszkodik”, aki „örül, hogy van” — ezek az üzenetek mélyen belénkivódtak. Nem feltétlenül kimondott szavakként, hanem a légkörből, amit magunkba szívtunk.
„Az emberek véleménye a saját életükről szól, nem a tiédről.”
— Mel Robbins
Milyen szerepet játszol ma — és ki írta azt a forgatókönyvet?
Anya. Dolgozó nő. Partner. Barát. Lány. Kolléga. Mindegyikben van egy elvárt szerep — és te reggel felébredve öntudatlanul magadra húzod a megfelelő jelmezt. Mert ha nem felelsz meg az elvárásoknak… mi történik?
Semmi. Vagy talán mégis valami, amit sokkal jobban tudsz kezelni, mint gondolnád.
A megfelelési kényszer nem azt jelenti, hogy gyenge vagy. Azt jelenti, hogy valaha nagyon okosan alkalmazkodtál egy helyzethez. Most már nem kell. Most már van választásod — és a választás legelső lépése az, hogy észreveszed, mikor nem te döntesz, hanem a félelem dönt helyetted.
Volt erről egy brunch Egerben
A LilyVibe legutóbbi eseményén pontosan ezzel foglalkoztunk. Nem tanácsokat osztottunk — hanem kimondtuk azokat a dolgokat, amiket otthon, a fejünkben szoktunk elmondani magunknak. A légkör őszinte volt és ítélkezésmentes. Mint néhány régi ismerős, aki leült egyet kávézni reggel.
Ott volt az, aki nem meri bevallani, hogy egy gyereknél megállt. Ott volt az, aki nagyon introvertált és végre kimozdult, miattunk. Ott volt az, aki mindenki számára erős — csak saját maga számára nem engedheti meg magának ezt a luxust.
Nem oldottunk meg semmit egyetlen délelőtt alatt. De valami fontos történt: nem voltunk egyedül azzal, amit érzünk. És ez — sokszor — maga az első lépés.
Ha ezek a gondolatok veled maradtak, gyere el a következő alkalomra. Személyesen, valódi nőkkel, valódi témákról. Nincs előadás, nincs teljesítménykényszer — csak egy kör, ahol te is az lehetsz, aki vagy.
Következő témánk
Női barátságok és az örökös összehasonlítgatás
Miért olyan nehéz örülni a barátnőd sikerének? Miért érezhetjük magunkat vesztesnek épp akkor, amikor valaki, akit szeretünk, nyer? A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogyan válik a barátság titkos versenytereppé — és hogyan lehet ebből kilépni.
Kövess Facebook-on, hogy ne maradj le a következő eseményről.